Hegyen-Völgyön egyesület
Ez a második év, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és más szociális szervezetekkel karöltve szociálisan hátrányos gyermekeknek szervezünk nyári tábort. Reményeink szerint legalább 30 gyermeknek tudjuk majd megszépíteni a szünidőt, illetve sikerül folytatnunk a programsorozatot, amely során kirándulni, evezni, játszani sőt önkéntesmunkát végezni visszük a jövő nemzedékét.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és más szociális szervezetekkel közösen szervezett programunkon keresztül szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára biztosítunk táborozási és túrázási lehetőséget.
Az anyagi feltételeket cégek és vállalatok számára meghirdetett Kalandjáték szervezésével szeretnénk biztosítani. Ezzel a versennyel köszönetet szeretnénk mondani az önzetlen segítségért és a felelősségteljes gondolkodásért, valamint szeretnénk, ha a cégek képviselői csapatként, felejthetetlen élményekkel és talán az első díjjal is (egy szlovéniai rafting evezéssel) gazdagodva térnének haza. A Kalandjátékon résztvevő 6 fős csapatok „nevezési díjat”, azaz adományt fizetnek, ezzel támogatva a gyermekeket. Számításaink szerint több, mint egy millió forint összegyűjtéséről kell gondoskodnunk. Egy csapat három gyermek táborozását biztosítja a 105.000 Ft-os, ajánlott mértékű adományával, de természetesen cégük ennél több gyermeket is támogathat. A Kalandjáték, amely előreláthatólag 2009. tavaszán lesz a Szentendrei sziget környékén, több elemből fog állni: többek között evezésből, kötéltechnikai feladatokból, tájékozódásból, stb.
e-mail: hegyvolgy@hegyvolgy.hu
Reméljük, hogy közösen sikerül lehetőséget adnunk a gyermekeknek!
Őrségi pedálozás
Pádis fennsík, Románia
Zemplén-túra

.jpg)
.jpg)

.png)
.png)
